Tisztelt szatmáriak! Értesítjük Önöket, hogy június 18-án, pénteken, 8 és 19 óra között az úttest korszerűsítése miatt zárva lesz a Porumbeilor (Damjanich) utca.
Annak érdekében, hogy az elkerített részről az emberek szabadon ki-be járhassanak, a látogatók karkötőket kapnak a fent említett dokumentumok alapján, illetve, hogy megakadályozzuk a túlzsúfoltságot a bejárati kapuknál, ezeket a karkötőket szeptember 20-tól elérhetővé tesszük a szatmáriak számára a Tűzoltótoronynál és az Aushopping bevásárlóközpont, a rendezvény partnerének információs pontján.
A COVID korlátozások tekintetében fontos kiemelni, hogy a nyitott, utcai performanszokat a járókelők szabadon élvezhetik az ajánlott távolságtartás figyelembevételével, a Red Hat Yard és a Vécsey-ház udvarába viszont a hatályos rendelkezések alapján esténként 21 óra után csak oltási igazolvánnyal, vagy negatív teszttel lehet belépni.
Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az építkezési hulladékok illegális elhelyezésével kapcsolatos esetek száma, ezért a polgármesteri hivatal arra kéri a szatmáriakat, hogy segítsenek a jelenség visszaszorításában, és ha ilyet tapasztalnak, jelezzék a 0361 919-es telefonszámon, illetve készítsenek fényképet vagy videofelvételt, így segítve az elkövetők azonosítását és büntetését.